2013. március 31., vasárnap

És akkor Cartman elénekelte a cigányhimnuszt


„Tegnap nem elaludtam, hanem azonnal elájultam ahogy elolvastam, hogy a fidesz elleni tüntetés a cigányhimnusz eléneklésével zárult…. Komolyan egy South Park részben érzem magam…. Ez most tényleg sok… Ez mi a faszom?! Bárki könyörgöm árulja már el, mert nem újbalos értetlenkedésből kérdezem, hanem komolyan nem értem. Tehát a fidesz alkotmány és ezáltal jogállam romboló tevékenysége ellen tüntetnek. Oké. Teszik ezt jogosan, de könyörgöm mi a faszom köze van ehhez a cigányhimnusznak??? Tökéletesen példázza az elkeseredésem okát, hogy remény sincs a fidesz leváltása után egy értelmes kormányra… És ez már sajnos nem politikai kérdés, hanem inkább szociológiai, hogy egyszerűen nincs alternatíva, nincs választási lehetőség. Esetleg azt választhatjuk ki majd 2014-ben, hogy jobbos vagy balos demagógiát toló kormányunk legyen.”

Még több poszt itt


Kövess Tumblrön!












2013. március 30., szombat

Húsvét/Pészach

Abszolút hidegen hagy a húsvét/Pészach

DE

szerencsére nagyonsokmindenkit nem!

Vezet a Fidesz

A Századvég felméréséből például megtudhattuk, hogy még mindig a Fidesz vezet, mind a teljes lakosság, mind a biztos pártválasztók körében. Fidesz 24 - 44 , MSZP 8-28, Jobbik 8-15, Együtt14 6-8, LMP 2-3, DK 1-1. (első szám: teljes lakosság ; második szám: biztos pártválasztók)

Kérdés: Hol a Párbeszéd Magyarországért?




A Time magazin címlapján Hapák Péter fotói




















Kérdés: Kap-e szívrohamot a KDNP?


Szanyi Tibor Facebook: 

"A kutyánkat ma nyuszinak szólítjuk. ;)"

Kérdés1: Te hülye vagy?
Kérdés2: Ki nem szarja le?!


Razzia a Sirályban



Közel 25 rendőr csapott le a Sirály nevezetű szórakozóhelyre Budapesten. Azt mondták a fiataloknak, hogy szökött bűnözőt keresnek, ezért nem hagyhatja el senki a helyet. Miután mindenkit igazoltattak, szabadon távozhattak. Jó világot élünk, tüntetés előtt megfélemlítenek, kocsmákban razziáznak. Szolgálnak és védenek.

Kérdés: Elmentek a jó kurva anyátokba?

Lábat csókolt a Pápa?!

Nem csak hogy megcsókolta, még meg is mosta!! Mondjuk az érdekes kérdés, hogy melyiket csinálta előbb..És ha ez még nem volna elég, az említett nő, egy Rómában raboskodó muszlim hölgy. Nagyon kíváncsi vagyok az egyáltalán nem erőszakos keresztények véleményére.



Kérdés: Az komolyan egy nő lába?!


Gyurcsány idilli Facebook húsévtja

Igazából a Gyurcsány és Szanyi posztok nem igényelnek kommentárt:

"Ahogy kilépek a házból, már a piacon vagyok. Húsvétra virágot is vettem. Hogy a reggeli mégszebb legyen. Nyugalmat és békét..."

Kérdés: Hogy lehetsz ennyire tökéletes?


Mindenkinek kellemes Húsvétot/Pészachot kívánok, kinek spirituálisat, kinek piálósat.


források: Mandiner, Daily Telegraph, Cink

2013. március 26., kedd

Gott erhalte Orbán den Kaiser

Németországban ismét be vannak ránk rágva. (talán most jogosan) 

A német sajtóban már évek óta megjelenik egy Magyarország-kép, amin valljuk be férfiasan nagyon nehéz lenne változtatni. A jobboldali/konzervatív lapok, blogok kommentárjaiban rendre kiemelik, hogy a kormány jelen pillataban tényleg nem jó irányba halad, de hogy a ballib világ ezeket a dolgokat túlzóan felnagyítja. Ez egyébként egy valós jelenség, ugyanis a német médiumok tényleg nevetségesen tálalják a magyar helyzetet. Ebben abszolút igaza van a német vélekedést bíráló írásoknak. Sokan a fent leírtakat csak egyirányúnak tekintik, pedig ha egyszerűen fordítunk egyet a dolgon, akkor kicsit más a kép. Akármilyen badarságot írnak le a németek akkor amikor offline forradalomról cikkeznek, ennek a hisztériának van alapja. Ezt -lehetünk akármilyen távolságtartóak a baloldallal szemben- el kell ismernünk, hogy Orbán Viktor 2010 óta módszeresen építi le a jogállamot. A tények azok, hogy a független intézmények élén mind pártkatonák ülnek, akik ha kell nem restek félredobni a pozíciójuk iránt érzett felelősségüket. (Áder János) 

Orbán és a konzervatív jobboldal, újságíróstól, bloggerestől, mindenestől  liberális sajtózhat és trollkodhat a nyugattal, a nagy büdös helyzet az, hogy a pénz viszont náluk van. Félreértés ne essék, amit Németország művel Magyarországgal az gyalázatos, szabályos kampány fut az ország ellen, már gyerekműsorokba sem átalkodnak bemutatni a gonosz kis ország történetét a mini diktátorral. Bele kellene gondolnunk, hogy ennek az adok kapoknak mikor lesz vége?! Mert azaz érzése az embernek, ha Orbán Viktor bezáratná a neki nem tetsző intézményeket, feloszlatná-ellehetetlenítené más pártok munkáját, az oktatást az egyház kezébe helyezné akkor a jobboldali/konzervatív kommentárok egy fél mondatban említenék meg, hogy talán ezt azért nem kéne. És utána jönne a ballib sajtó és az erkölcsi felsőbbrendűséggel átitatott, visszafogott "elemzés".

2013. március 19., kedd

Szaniszló tartsa meg a díjat!

Balog Zoltán mindenhogy beszopja...

Oda adta Szaniszlónak a Táncsics-díjat, huhogott a baloldal. (félig meddig jogosan)

Visszaveszi Szaniszlótól a Táncsics-díjat, huhog a baloldal, hogy Balog szavahihetetlen, komolytalanná teszi a díjat.

Namármost, én azt merem tanácsolni a nagy Szaniszló "kárpátokkigőzőlgése" Ferencnek, hogy ne adja vissza az elismerést. A Táncsics-díj ugyanis, -egy két díjazottól eltekintve- pontosan a Szaniszló féléknek van kitalálva. Kicsit pontosítok.. A Táncsics-díjnak nincs létjogosultsága, ugyanis a kormány ne osztogasson újságírói díjakat, mert az újságírás egy független műfaj (LENNE), így egy olyan díj ami politikai szempontok szerint kerül kiosztásra, annak kétes értéke van.

Egyébként nekem Rangos Katalin semmivel nem hitelesebb mint Szaniszló Ferenc, az egyik egy összeesküvés-elméleteket gyártó cigánygyűlölő antiszemita, a másik egy demagóg elfogult posztkommunista, a szakma szégyenei.


Molnár levele Szaniszlónak:


"Tisztelt Szaniszló Ferenc!
2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján. Döntésemmel elsősorban azt a munkát szándékoztam elismerni, melyet külpolitikai újságíróként végzett, amikor az egykori szovjet térségből és balkáni háborúból tudósított.
A döntés meghozatalát követően értesültem azokról, az elmúlt években tett kijelentéseiről, melyekkel nem tudok azonosulni, mert szemben állnak az általam és a Kormány által képviselt értékekkel.
Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat.
Bízom bölcs döntésében.
Budapest, 2013. március 19.
Üdvözlettel:
Balog Zoltán”

forrás: mandiner


2013. március 16., szombat

Hófödte forradalom II. - Füstöl a mémgyár

A magyar mikroblogger társadalom reflexiója

A képen Semjén Zsolt látható, forradalmi öltözékben
Orbán Viktor Brüsszelből a teve utcai krízisközpontba sietett (háttérben az időkép.hu)
 

Forrás: cink.hu



Hófödte forradalom

Igyekszem óvatosan fogalmazni, de összeállt bennem egy gondolatmenet, aminek a végére arra jutottam talán, egyetlen egy pozitívuma mégis volt a nagy havazásnak. Mégpedig az, hogy a nagy pártok, nagy tüntetéseiket megemlékezéseiket nem tudták megtartani, így tovább rombolni sem tudták 48' emlékét. Az időjárás ellenére sem maradtunk koszorúzások nélkül és persze a senki nem felejtette el megemlíteni, hogy a 12 pont mai napig is milyen aktuális. Íme azok akik a hóba is kimerészkedtek, vannak köztük szimpatikusak, antipatikusak és van a DK, ami összeállította a saját 12 pontját. (képek: facebook)

Magyarország megmentői, középen maga a megújulás - E14PM

Tömegeket mozgat meg az LMP

DK-s modern marketing gépezet

no comment

2013. március 15., péntek

Habemus Ferenc, a Táncsics-díjas Pápa

Az elmúlt hét tömöttségét talán csak egy ilyen képzavaros címmel lehet összefoglalni, de ójaj jogállam sincs már...

Tehát ami Habemus az a Papam, ami nem Habemus az a jogállam. Mégegyszerűbben, van Táncsics-díjas, zsidózó, cigányozó Ferencünk és van metrón utazó fiatalos szerény Ferencünk, aki nagy San Lorenzo drukker, nem utolsó sorban Messi rajongó. Ami viszont nincs, az a jogállam.Sajnos. De akkor kezdjük mondjuk a Pápával. Mert hogy a hétvégén a Debrecent fogadják a sárgák és nem tudni, hogy mire mennek a pirosak a hajdúsági zúzógép Adamo Coulibaly nélkül. A zuhanyhiradók arról szólnak, hogy az NB1 Lukakuja külföldről sms-ezget haza, nem tudják merre van, stb stb. De a Pápára így is nehéz dolgok várnak. A nehéz hétvégi meccs mellett ott van az európai katolicizmus válsága is, hiába, ilyen ez a szerda-szombat ritmus. 

I. Ferenc, így hívhatja magát Szaniszló "kárpátok kigőzölgése" Ferenc, ugyanis Ő az első Szaniszló, aki Táncsics-díjat kapott és még Ferenc is. Na nem a karvaj orrú Gyurcsány féle, hanem a tiszta szívű korábbi moszkvai tudósító féle. A nagy hír hallattára, hogy a Világpanorámás mimika és látszólag hangszínek nélkül született műsorvezető kapta a magas állami kitüntetést, Rangos Katalin és több korábbi díjazott is visszaadja, visszaküldi, dunába lövi a saját díját. Rangos Katalinnal kapcsolatban halkan jegyzem meg, jobb is, hogy vissza adod kedves Katalin, mert talán nem is kellett volna meg kapnod. Egyébként is, jobb adni mint kapni. Mi öcsémmel rendszerint nevetni szoktunk az Echo, mostmár Táncsics-díjas műsorán. Mert lássuk be, kicsit olyan mint a Barátok Közt. Aki komolyan veszi azért, aki poénból nézi, azért szereti. 

Utolsó a sorban, de a fontosságát tekintve elsőnek kéne lennie. Igen, a jogállam. Igyekszem nem hisztizni kedves fidesz seggnyalók és elemző újságírók de az egyszerű nép gyermeke vagyok és csak az egyszerű dolgokból értek. Most az van itthon, Magyarországon, hogyha a Fidesz kitalálja, hogy holnaptól minden ház legyen piros, akkor azt egy villámszavazással átviszik minden kurva anyjukon,  és bumm, már az alaptörvényben van, hogy magyarhonban minden lakóház színe piros, aki ezzel ellenkezik, az polgári engedetlen. Namármost, a Fidesz nem fogja a házak alapértelmezett színét pirosra váltani, mert egyrészt az a komcsik színe, a Fideszben pedig nem ülnek komcsik, egysem!!! másrészt rendkívül hülyén nézne ki... A baj az, hogy minderre meg van a lehetőségük és ez parasztjobbos és komcsibalos vélekedésen felül kell hogy álljon. 

Szóval:
  • Pápa
  • Szaniszló
  • Jogállam
Jöhet március. 15

2013. március 14., csütörtök

Íme Magyarország legjobb újságírója

Szaniszló Ferenc magas állami újságírói kitüntetést kapott. Aki nem ismerné az Echo TV-s Világpanorámát, annak ajánlom a következő videókat:


[SZÉGYEN GYALÁZAT]

2013. március 13., szerda

Tabloid Schmuck, a "Kezdet"

Nagyon jól sikerült még tavaly ősszel összefoglalnom, hogy miért is indítottam politikai blogot. Hogy sikerült kicsit felkavarni az állóvizet, mi sem bizonytja jobban, hogy a jobbos ismerőseimnek ballib köcsög lettem, a balos ismerőseimnek diktatúrát legitimizáló jobber.

Egy kis visszatekintés a 20 000-es olvasottság átlépése alkalmából.


Kezdet

Minden kezdet nehéz, tartja a közhelyes mondás. Ugyanakkor nem is a kezdet nehéz, hiszen a kezdet már csak egy folyamat vége. A legnehezebb a kezdetet elindító folyamat. Ez a folyamat a magyar médiából való kiábrándultságomhoz eredeztethető vissza, a kezdet pedig a Tabloid Schmuck. Az oly sokat dicsért blogger társadalmunk az álbaloldali politikai erők demagóg üzeneteit harsogják vissza, (kissé szofisztikáltabb formában) minőségi jobboldali blogokról pedig majdnem hogy nem is beszélhetünk. Felvetődött tehát bennem a kérdés, mi legyek, mocskos náci vagy büdös zsidó. Hiszen gyakorlatilag ma már leegyszerűsödött minden erre a két választási lehetőségre. Nem más a szándékom, mint bemutatni, hogyan látja a mai Magyarországot és a benne zajló eseményeket egy olyasvalaki, aki nem akar egyik sem lenni. A hazai politikai, közéleti folyamatokat igyekszem ésszerűen, objektíven, demagógiát nélkülözve kommentálni. 






2013. március 11., hétfő

Novák Előd Magyarország szégyene



ELNÖK: Megvárja a képviselő úr miniszterelnök úr beérkezését, ebben az esetben ez az azonnali kérdés most nem hangzik el.Ebben az esetben a következő azonnali kérdést Novák Előd képviselő úr teszi föl, a Jobbik frakciójából. Belügyminiszter úrnak szól az azonnali kérdés: „Mit szól hozzá, hogy a fehérgalléros cigánybűnözés már felütötte fejét a parlamentben is?” címmel. Kontrát Károly államtitkár urat jelölte ki miniszter úr válaszadónak. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét. (Novák Előd bólint.) Elfogadja, akkor öné a szó.
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A cigányság problémáinak megoldásához először a saját vezetőik között kellene rendet tenni, a cigányság meg kellene találja a saját hiteles vezetőit, azonban ahogy Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat volt elnökének jogerős büntetésre való ítélése kapcsán is látjuk, sajnos nem találta meg még a cigányság, és számos helyen látunk efféle visszaéléseket.
Itt van egy másik eset is. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, de jelen történetünk cigányairól ennyi jót sem lehet elmondani. Saját szakértője lopta meg ugyanis Osztolykán Ágnest, az egykori LMP politikusát. A cigány képviselő bankkártyájáról 200 ezer forintot emelt le az Országgyűlés Irodaházában volt frakciójának egykori tanácsadója, K.né R. Mónika. (Osztolykán Ágnes: Szégyelld magad!) És a hír megjelenése után itt, a Jobbik-frakcióban máris megjelent a tipp, miszerint a monogram Kolompárné Rézműves Mónikát takarja. Micsoda előítélet! - mondhatnánk, ha valójában nem bölcs utóítéletről volna szó. S bár a név végül Rózsa Mónikát takart, a cigány származás beigazolódott, még a fényképe is megjelent a kuruc.infón, sőt egy megélhetési romafelzárkóztató, mondhatnánk, romaipari megmondóember volt a közpénzből hizlalt rosszarcú fehérgalléros cigány bűnöző, a Roma Club Alapítvány képviselője.
Hiába, Isten nem ver bottal.Az ezúttal áldozat Osztolykánról a Blikk így írt: a képviselő jól gyanította, ki lehetett a tettes, a rendőrök K.-né R. Mónikánál hiánytalanul megtalálták a pénzt. Nocsak, Ágnes asszony gyanította, hogy a cigány szakértőjük a tettes? Micsoda előítélet ez?! (Osztolykán Ágnes közbeszól.) De aztán lehiggadt, s persze nem kiáltott fehérgalléros cigánybűnözést, sőt meglepődéséről, csalódottságáról hazudozott, a cigány származásról szót sem ejtve, bár persze még örülhetünk (Osztolykán Ágnes közbeszól.), hogy nem rasszista alapú cigányellenes bűncselekményről beszélt ezúttal. A Blikk szerint Osztolykán zokogva kérte a rendőröket, hogy ne csináljanak ügyet a történtekből, de ők azt mondták: ez bűncselekmény, nekik mindenképp intézkedniük kell ellene. Így Ágnes asszony hiába próbálta mosdatni.Bár az LMP-frakció megszűnésével e fehérgalléros cigánybűnöző munkaviszonya is megszűnt, az Országgyűlés Hivatalától több pénzre így nem számíthat, de szégyent hozott a parlamentre, ő, és akik idehozták ezt a tolvajt, akik azt ígérték, hogy lehet más a politika. (Osztolykán Ágnes közbeszól.) Ehhez képest látjuk, Kolompár Orbánhoz hasonlóan, hogy ezek a romaipari felzárkóztatók mire fordítják ezeket a közpénzeket is akár. Mit gondol, belügyminiszter úr, illetve államtitkár úr, hogyan lehet véget vetni (Az elnök csenget.) ennek a folyamatnak? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
ELNÖK: Mielőtt megadom a szót az államtitkár úrnak, annyit hadd kérjek már a technikusoktól, alig-alig hallom az elhangzott beszédet (Közbeszólások a Jobbik-frakcióból.), tehát nem minden szavát hallom - nem mintha azt igényelném, hogy Novák Előd még egyszer elmondja, egyszer is elég volt -, hogy valamit segítsenek rajtam, mert az elnöknél, miközben egyébként nincs most olyan nagy alapzaj a Házban, mint szokott lenni, valami miatt nem hallatszik rendesen, tehát minden szóra szeretnék figyelni.Az államtitkár úré a válaszadás lehetősége két percben.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti együttműködés programjában leszögeztük, hogy a közrend és a közbiztonság alapja, hogy senki nem állhat a törvények fölött - senki nem állhat a törvények fölött! A rendőrség minden jogsértővel szemben fellép, fajra, felekezetre, nemre, származásra tekintet nélkül. A rendőrség Magyarország valamennyi településén minden bűnözővel szemben fellép az állampolgárok élet- és vagyonbiztonsága érdekében. Ez történt most is.Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Egyperces viszonválasz illeti meg Novák Elődöt.
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kényesen rövid volt a válasz, amellyel egyetértek, bár ez történne, azonban úgy érzem, hogy szőnyeg alá söprik azt az általános problémát, hogy az úgymond cigányfelzárkóztatásra költött milliárdok efféle, akár fehérgalléros cigánybűnözőknél kötnek ki, mint amilyen az LMP szakértője vagy akár az elítélhető Kolompár Orbán volt. Én azt kérném, hogy az államtitkár úr legalább válaszoljon a kuruc.info kommentelőinek az alábbi kérdéseire is, ha nem tartja költőinek azokat. „Ez a tolvaj a cigányok értelmisége, krémje. Milyen lehet akkor a többi?”. A másik: „Oszt’ a PIN-kódot honnan tudhatta? Csak nem annyira hülye képviselő képviseli az LMP-s választókat, aki felírja a kódját a kártyájára?”(Osztolykán Ágnes közbeszól. - Az elnök csenget. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Képviselő úr…
NOVÁK ELŐD (Jobbik): A harmadik:…
ELNÖK: Tisztelt képviselő úr…
NOVÁK ELŐD (Jobbik): …”Vajon milyen tanácsokat oszt egy enyveskezű?”… (Közbeszólások.)
ELNÖK: Legyen szíves, legyen szíves vigyázni a szavaira! (Osztolykán Ágnes: Ezt meg lehet engedni? Meg lehet engedni, hogy így beszéljen?! Mit képzel magáról?!) Most rendre utasítom, a második alkalommal pedig kikapcsolom a mikrofonját, mert olyan állításokat és olyan szavakat használ egy képviselőtársára, amelyek, azt gondolom, sértik a képviselőtársának és egyúttal az Országgyűlésnek a tekintélyét is. (Osztolykán Ágnes: És maguk meg válaszolnak neki! Mit képzelsz te magadról?! - Közbeszólások a Jobbik soraiból: Nem így történt? - Osztolykán Ágnes közbeszól.)
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tehát hogy a nép hangját ismertessem, a további, amire szeretnének választ kapni a magyar emberek (Osztolykán Ágnes folyamatosan közbeszól.), hogy például vajon milyen tanácsokat oszt egy enyveskezű. Végül annak kapcsán, hogy a cigánybűnöző, a fehérgalléros cigánybűnöző roma mentornak nevezi magát. Micsoda mentorálásban (Az elnök csenget.) vett részt ez a tolvaj cigány nő? (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) A mentoráltjai merre fognak rabolni, fosztogatni a jövőben? (Kikapcsolják a mikrofonját. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ülj már le! - Hagyd már abba! - Lejárt az idő! - Taps a Jobbik soraiban.)
ELNÖK: Kikapcsoltam a képviselő úr mikrofonját, már csak azért is, merthogy túlhaladt az egy percen. (Novák Előd: Az elnök úr beszélte el az én időmet! - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Az államtitkár úr viszonválasza egy percben.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt képviselő úr, én tényszerűen válaszoltam az ön által elmondott vagy feltett kérdésre, de emellett szeretném visszautasítani ezt a durva, rasszista uszítását, amit ön megtett, úgy gondolom, hogy ez a magyar parlamentben nem megengedhető (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.), és kérem, hogy a jövőben ezektől tekintsen el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a Ház elnökének, a Ház levezető elnökének ilyenkor az a lehetősége, hogy figyelmeztetni, rendre utasítja a képviselőt, hogyha olyan kifejezést használ, ami sérti a Ház tekintélyét vagy bármely személyt, illetve csoportot, vagy illetlen kifejezést használ, és csak azt követően vonhatja meg a szót - csak mielőtt későbbi viták keletkeznek abból, hogy mikor szól közbe a házelnök, meg mikor nem, a Házszabály szerint járok el. (Osztolykán Ágnes közbeszól. - Közbeszólások a függetlenek soraiból.)
forrás:
 

Novák Előd a kurucról idézett a Parlamentben - (cink.hu)


Nem szokásunk megdöbbenni azon, hogy a nácik nácik, meg azt is gondolom, hogy a rasszista szélsőjobbosoknak jobb helyük van a Parlamentben, mint azon kívül, de a jegyzőkönyv kedvéért leírnám, hogy ilyen undorító jelenetek talán csak a hirhedt zsidólistázáskor hangoztak el a Parlamentben, mint ma. A jobbikos Novák Előd azonnali kérdésében előbb azon köszörülte a nyelvét, hogy Osztolykán Ágnes LMP-s roma parlamenti képviselőtől egy, Novák tudomása szerint szintén roma frakcióalkalmazott lopta el a bankkártyáját.

Bár a felszólalásnak már az első része is ízléstelen, agresszív, rasszista fröcsögés volt, a második félidőben a láthatóan az ülést levezető szocialista Ujhelyi István teherbírását is tesztelő Novák még rátett egy lapáttal. A csúcsponton a "nép hangjaként" kurcinfós kommentelők hozzászólásait olvasta fel. Ujhelyi figyelmeztette, majd a Nováknak járó idő lejártával pont egy időben megvonta tőle a szót, de ezt nyilván a felszólalás harmincadik másodpercében kellett volna megtennie, ha komolyan veszi a frissen módosított parlamenti szabályokat. Kellemes meglepetés volt, hogy ha már Ujhelyi gyengekezű volt, Kontrát Károly fideszes államtitkár viszontválaszában igen határozott szavakkal utasította vissza a "durva rasszista uszítást".
 

2013. március 10., vasárnap

Hogy mi a baj a politikával?

Baj nagyon sok van. Talán ha a magyar politikára gondolunk, nincs egy olyan szegmens sem, amire azt mondhatnánk, hogy najó még talán az rendben van. Tegnap este néztem az ATV, Havas a pályán c. műsorát. A meghívott vendégeket megmondom őszintén nem ismertem, egyedül a műsorvezető Havas Henrik volt ismerős.

Az elhangzó kommentárok tökléletesen bemutatták, hogy miért ilyen a mai politikai közeg. A baloldali felsőbbrendűségi érzés, ami még a kommunizmusból maradt ránk, még a mai napig érezteti a hatását. Ha a rendszerváltás környékén a szocialisták nem ennyire látványosan nyomják le a máshogy gondolkodók fejét a földre,(nem kiáltanak náci veszélyt),  ha a magyar sajtó nagy része nem csak baloldali volna, vagy ha a szakmaiság nem kizárólag a baloldal privilégiuma lenne, akkor ma lehet, hogy Orbán Viktor nem egy hülyegyereket ültet az MNB élére, lehet nem szüntetné meg az alkotmányosságot Magyarországon, lehet nem lenne ennyi sárdobálás, ennyi nívótlan párbeszéd és ami a legfontosabb, lehet egyáltalán nem lenne Jobbik. Ugyanis ezek a döntések, amiket az elmúlt pár évben a Fidesz elkövetett, azok mind abból az indulatból táplálkoznak, amiket a fent soroltak okoznak.

A magyar művészvilág nagy része baloldali érzelmű, ez kétségtelen, bár előszeretettel nevezik magukat függetleneknek. Az ellenük intézett támadás, elsősorban pozícionális, egy egyszerű példán keresztül, Alföldit Vidnyánszky váltja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Emellett Orbán megpróbálja kitermelni a saját értelmiségét, ezt a célt szolgálja az új tananyag Nyírő Józseffel és Wass Alberttel, valamint, ha tetszik, ha nem, ezt szolgálja a Horthy kultusz feltámasztása is. A szakmaiságot úgy tudta elvenni Orbán a baloldaltól, hogy a független intézmények élére saját pártos embereit ültette. Ezeknek a döntéseknek köszönhetjük többek között Matolcsy Györgyöt, Kerényi Imrét és Fekete Györgyöt. A jó öreg baloldali médiát pedig az NMHH, illetve a 9 évre választott bizottság hivatott kordában tartani.

Visszatérve az ATV-re. A műsorban elhangzó kommentárokon továbbra is hallatszik ez a felsőbbrendűség és ami szomorúbb, az én korosztályom is fel van már vértezve ezekkel az ideológiai jellemvonásokkal. Az egyik vendég, egy korombeli bölcsészlány a fiatalokat volt hivatott képviselni, de a véleménye alig hozott valami újat a beszélgetésbe, sőt, Magyar Narancsból való idézésen kívül másra aligha futotta az erejéből. A helyzet tehát közel sem rózsás, mondhatni reménytelen. És nem a hisztibalos módon reménytelen, hanem az igazán kilátástalanul reménytelen, amikor semmi, még a fiatalok sem utalnak arra, hogy eljöhet a kiegyezés vagy legalább egy konszolidációs időszak. Mert ha ez a két választás marad, és továbbra is a szélsőségek országa leszünk, akkor nemhogy szebb, de jövőnk sem lesz.    

2013. március 8., péntek

Fidesz-székház foglalás


A tegnapi Fidesz-székház foglalás mindenkiből heves reakciókat váltott ki. A baloldali sajtó már az ellentüntetők tagait is feltérképezte, de a jobbos médiumok is igyekeznek úgy tálalni az eseményt, mintha az csak a demagóg baloldal újabb parádéja lenne. A buta populista hozzáállás árt talán a legtöbbet, amikor azt mondja valaki, hogy "nemhogy elmennének dolgozni". Aki így gondolkodik akarva akaratlanul legitimálja azt az ámokfutást, amit a Fidesz csinál. A Magyar Nemzeti Bank elnöke az ország korábbi pénzügyminisztere, aki minuszban hagyta a gazdaságot. Az utolsó negyedév végére a deficit közel -3%-os lett. Én nem  vagyok túl jó matematikából, de a gazdaságtanban a minusz és a deficit nem jelenthet túl jót. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy bukott miniszter ülhet most az MNB élén. A kisbabás-pirospontos esetre nem térnék ki külön, de mindenki emlékszik miről van szó. A másik dolog, ami vitán felül kéne hogy álljon, akár jobb vagy baloldali az ember, azaz alkotmány, vagyis az alaptörvény hetenkénti módosítgatása. Minden országban a hatályos alkotmánynak egy olyan pártokon és ami fontosabb politikán felül álló erőnek kéne lennie, ami fékeket és ellensúlyokat jelent a mindenkori hatalommal szemben. Ezzel az alaptézissel összehasonlítva a mi alaptörvényünket, minimum röhögnünk kell. A Fidesz ha kell hetente módosítja a korábban saját maga által írott törvényeket. Pillanatnyi párt -és/vagy politikai érdekek írják azt a dokumentumot, ami arra hivatott, hogy megálljt szabjon a párt -és/vagy politikai érdekeknek. Ez az kedves "nemhogy elmennének dógozni" emberek, amiért ki lehet menni az utcára. Mert ha elmegyünk dógozni, akkor az történik, amire számítanak és akkor továbbra is bármit meg lehet velünk csinálni. Csak azért, mert kiráz a hideg a demagóg újbalos lendülettől, nem fogok lehordani egy olyan eseményt, aminek kivételesen van értelme, vagyis, hogy az alkotmány maradjon független és a jogaimat védje, minden politikai erővel/döntéssel/akarattal szemben.   

2013. március 7., csütörtök

A Fidesz és a szegény emberek

A kormány azt merte mondani, hogy a szegény embereknek tettekre lett volna szükségük a balos kormányok idején. A Fidesz közleménye szerint, -ami az ellenzék technikai összefogására válaszol- a szocialistáknak 8 évük volt arra, hogy tegyenek a szegénység ellen, ehelyett elmélyítették azt, sőt, cserben hagyták a családokat, tartósan álláskeresőket. 

 
Fura, hogy az ember immunissá válik egy idő után ezekre a 8 évezésekre, de ebben hírben persze nem is ez a lényeg. A lényeg ott van, hogy szegénységről hogy van pofája bármit mondani a Fidesznek. Az egykulcsos adórendszer az a szegényeknek kedvez (ami már lassan nincs is), mert feldobja őket a tény, hogy a gazdagok nincsenek megkülönböztetve, nincs velük kivételezés, hisz ugyanannyi adót fizetnek mint az a család, amelyik aprót keresgél a kabátzsebekben, hogy kenyeret tudjon venni . Ez  kérem "színtisztagyenlőség". A Közgépen és a külföldi vállalatokon és/vagy multikon kívül ma Magyarországon nagyon nehéz talpon maradni, nemhogy nyereségesnek lenni. A magyar kis -és középvállalkozók helyzete, hacsak nincs ellátva a vezetőség egy kis haveri protekcionizmussal, kilátástalan. Az osztogatást természetesen nem a Fidesz találta fel, de, ő fejlesztette tökélyre. Egyenlőre még csak az alaptörvényben nincs benne a Közgép kizárólagossága, de ha ebben a tempóban haladunk a folyamatos törvénymódosításokkal, akkor ez is már csak idő kérdése. Így hát úgy áll a helyzet, ha ma valaki nem okos vagy hülye Fideszes, vagy alapból tehetős, akkor nem sokra megy a vállalkozásával, kivétel persze ha médiavállalkozásról van szó, mert arra van vevő a másik oldalról is, higyjék el tudom ...  

2013. március 5., kedd

Kaptam egy levelet, a feladó Szanyi Tibor

Nem, nem szatíra következik, hanem a maga a valóság. Ma délután Szanyi Tibor Facebook oldalára linkeltem ki egy bejegyzésem. A Szanyi Saga az >>>ITT<<< szóra kattintva olvasható. Bár a a bejegyzés Szanyival indult és vele is fejeződik be, a lényege a politikai kultúra lett volna. (illetve annak hiánya)
Aki elolvasta az előzményeket, az azt gondolhatja, hogy már rég törölve lettem a Szanyi Klubból, de az bizony rosszúl gondolja. Szanyi Tibor utána járt, visszakereste a Magyar Nemzet nagy bocsánatkérését és elküldte nekem, a névtelen bloggernek. (tőlem is bocsánatkérést remélve. bár a válasza alapján begyűjtött már vagy tucatot, ahhoz képest elég sok ideig tartott találni egyet) 

A két évvel ezelőtti MNO cikk ITT



Tisztelt Szanyi Képviselő, 

bocsánatot kell kérnem öntől, igaza volt. Maga tökéletes példázata a magyar politikai elitnek, már ami a kultúrált diskúrzust jelenti. Maga nem mondott olyat Orbán Viktor feleségére, hogy "megellett", maga csupán reflexből anyázott, ami már mindjárt más. Pontosítok, azt írta "Az anyád és te vagytok seggfejek!"

Örülök, hogy van miből választanom, 

Tisztelettel

UPDATE!


Gondoltam hivatkozhatok az írásomban a képviselő által linkelt anyagra, de úgy néz ki kétségbe kellett volna vonnom a szavait, mivel utólag derült ki, hogy (szerinte) az sem fedi a teljes valóságot. 

Szanyi felesége elleni fog - Replikázhatna Orbán (Szanyi válasszal)

Szanyi Tibor ugyanis, amikor Lévai Anikó -Orbán Viktor felesége- szült, így kommentált, "Orbán felesége megellett"... A legszomorúbb, hogy ezen már meg sem lepődünk, mert olyan politikai kultúrában szocializálód(t)unk, amiben az ilyen és ehhez hasonló megnyílvánulások a mindennapjaink részévé váltak. De gondolhatnánk Kövér László beszólásaira vagy magára a Jobbikra. Arra minden esetre kíváncsi lennék, hogyha Orbán hasonló módon beszélne Szanyi leendőbelijéről, a derék Szanyi kapitány mennyire kelne ki magából. Szerintem nagyon...



Szanyi válasza - én válaszom -és végül KECSKE?!?!?!


































   



 Nagy kommentháború kezdődött a bejegyzésem alatt, de inkább gyorsan printscreeneltem egyett, nehogy Szanyi kapitány teljesítse az ígéretét. Normális körülmények között senkit nem buzdítanék arra, hogy lájkolja be a derék Tibor Facebookját, de esős napokon kifejezetten jó.

UPDATE!  - Magyarázat a "KECSKÉRE"


UPDATE2! - Itt a vége fuss el véle


2013. március 4., hétfő

LMP-s tanácsadó lopott Osztolykán Ágnestől


Saját tanácsadója lopta meg Osztolykán Ágnest, LMP-s képviselőnőt. Osztolykán a telefonján kapott értesítést, hogy pénzt emeltek le a számlájáról, mire az LMP-s politikus rögtön értesítette a rendőrséget. A gyanúsított a rendőrségnek bevallotta a lopást. - értesült az RTL Híradó  

A szakadárok kiválásával megszűnt az LMP frakciója, ami miatt a pártnak rengeteg alkalmazottját kellett elküldenie. Egyátalán nem meglepő az eset, sőt, szerintem az a csoda, hogy még ez volt az egyetlen. Gondoljunk bele, hogy egy parlamenti pártnak milyen szervezeti rendszere van, mennyi háttérmunkása, mennyi közös tulajdona. Az ő munkahelyük hirtelen megszűnt. A politika lehet más, de mi emberek pénzből élünk.   

2013. március 3., vasárnap

MSZP the Movie - mini Kritika

Hadd kezdjem közönségesen... Szőke kiscsaj az elején: Pistának jó lesz, idióta bölcsészpicsa. 
Kicsit komolyra fordítva a szót, a videó rengeteget csúsztat, valamiért a Jobbikot keveri a Fidesszel, Orbán Viktort pedig összefüggésbe hozza a Magyar Gárdával. Az alapjában véve nem lenne gond, hogy hatásvadász, mert egy ilyen kisfilmnek ez a célja, de feltételezéseket tényként mutat be amitől borzasztó hiteltelen lesz. A megszólalók többségéről világosan lerí, hogy betanult szövegeket mondanak, pr-esek által írott történeteket mondanak el. Pedig nem lett volna nehéz valódi eseteket találni. Vizuálisan talán Göbbels alkotott utoljára ekkorát (tudom nagy túlzás), ugyanis Orbán képei után szomorú sárgacsillagosok tömkelege villan az arcunkba. A Fidesz kormányzást valamiért a Jobbik zászlóégetéseivel illusztrálják. 

Az MSZP videója tökéletesen mutatja be magát a pártot és azt, hogy mennyit ferdítenek a mediális megnyilvánulásaikban. A BAFTÁra jó lesz. 



UPDATE: Az RTL Híradója élőben számolt be az MSZP movieról, majd egyenesben arra kérte a szocialistákat, hogy a kisfilmben található RTL Híradó részleteket távolítsák el, mert az RTL nem kíván segíteni egyik pártnak sem.   

Zsidók a Mandineren

Felhívom mindenki figyelmét, hogy nekem nem jelent gondot, ha egy portálon MAZSIHISZ hirdetés van. Csupán azért érdekes mert a mandiner.hu-n kommentelők (mégegyszer hangsúlyozom kommentelők, nem olvasók) egy része - tisztelet a kivételnek-, szélsőjobbos nézeteket vall. Érdekes volna látni, hogy ezekből a kommentelőkből milyen reakciókat vált ki, a következő hirdetés:


(Mielőtt lelkes szélsőjobbosok elárasztanának minden földijóval és az okosok meg elkezdenék fejtegetni, hogy ezért pont, hogy én vagyok antiszemita, nekik üzenem, hogy nem, nem vagyok az) 

2013. március 1., péntek

Matolcsy az MNB élén

Bekövetkezett a korábban már több portál által megjósolt apokaplipszis, vagyis Matolcsy "nézz a szemembe" György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az utolsó független hely is elkelt, így már teljes Orbán Bobó csapata. Orbán az utolsó kommunista horcrux-ot is elpusztította, így már végleg megsemmisítheti az őskomcsi réteget Magyarországon. Na de hogy Simor András se menjen mennybe, ő sem halt meg a bűneinkért, csupán teljesítette azt a minimumot, hogy a szakmájában ne politizáljon. Azon kívül viszont bőszen megtette, ugyanis halászléfesztiválozott Bajnai Dzsí-vel, mandátuma lejártával pedig egyből a Budai Liberális Klub facebook eventjére igyekezett vígasztalódni. Matolcsynál nem kérdés, hogy a mandátuma után milyen facebook eseményre fog menni, de az még a nagyon távoli jövő zenéje.

gif: reszegbroker.tumblr.com

Miért bántom a Párbeszéd Magyarországot?

Mostmár nem egy ember keresett meg azzal, hogy miért bántom a PM-es politikusokat. Nos, egyrészt, ennek nagyon egyszerű okai vannak. Ez ugyebár egy politikai blog, aminek az a feladata, hogy szellemes módon "bántsa" a politikusokat. Másrészt, mint azt már számtalanszor leírtam a Párebszéd Magyarországért Platform-Párt-Akármi, számomra egy illegitim csoport a parlamenten belül. Ennek az okait sokszor leírtam. Így akármilyen jó szakemberek is mentek az LMP-ből a PM-be, ők egy demokratikus döntéssel szembemenve szétszakítottak egy parlamenti frakciót. Innentől úgyérzem nincs miről beszélni és ezek után különösen visszás Szabó Tímea szájából a morálisan elfogadhatatlan szókapcsolatot hallani.