2013. február 19., kedd

„Kis liberó buzigyerek” - Mini jellemzésekkel listázta a HÖK az ELTE-s gólyákat? - (cink.hu)


Mindig is azt gondoltam, hogy az ELTE, sőt bármely egyetem HÖK-ös diákvezetői a legundorítóbb, nyomulós tolvajok. Ráadásul pár év demokrácia után már általában szélsőjobbos fejek vezették az egyetemi diákönkormányzatot. De azt sose hittem volna, hogy képesek olyan svungos listát összeállítani, amiben az egyetemre frissen bekerült diákokat olyan mini jellenzésekkel címkézik meg, hogy  „Latinmániás minifeminista”, „Kis liberó buzigyerek”, "Csúnya zsidó feje van”, "baszni való egyiptológus" vagy Családcentrikus focibuzi”
Márpedig ezt állítja az atv-.hu nagy, tényfeltáró cikkében. Oké, az atv.hu elfogultabb, mint a fidesz.hu, de attól még néha írhatnak igazat, és ezt a cuccot első blikkre elég szépen összeszedték. Az írás azt igyekszik bebizonyítani, amit egyébként mindenki tud vagy tudni vél, aki járt már egyetem környékén, hogy a HÖK-ök jobbikos fészkek. A legerősebb állítás viszont az, hogy a gólyákról olyan adatbázist vezettek, amiben nagyon nem PC-módon jellemzték is őket, sőt egy rubrikában azt is rögzítették, hogy az illető zsidó-e. 
A jellemzések a "hát ilyen semmilyen, művésziesenek akar tűnni"-vonaltól az "adom a csajt jó teste van de semmi egyéb"-en keresztül a "belpesti zsidó picsa"-típusú zsidózásig-buzizásig terjednek. 
A cikkben megszólaló HÖK-ösök, köztük a lista egyik készítője a listázás tényét elismerik, de azt tagadják, hogy jellemzéseket is beleírtak volna. Ha az atv.hu kezében lévő listában jellemzések is vannak, akkor azok mind Silhavy Máté, mind Garbai Ádám, az ELTE BTK HÖK jelenlegi elnöke szerint utólag beletűzött hamisítványok. Garbai tagadja, hogy jobbikos lenne, miközben az atv.hu állítása szerint a VII. kerületi pártszervezet próbaidős tagja.

A teljes poszt a www.cink.hu-n. ITT

MÉG TÖBB HÖK-ÖS ELEMZÉS: ITT 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése